Április 19-23.

Az általános iskolás korosztály szexuális nevelésének néhány jogszabályi, szakmapolitikai és tantervi szempontú kapcsolódása

dr. Szabó Ákosné- ELTE BGGYK

#Gyógypedagógia

A szexualitásról történő hazai gondolkodásmódot a családi szocializáció és az intézményes nevelés színterein egyaránt távolságtartó viszonyulás jellemzi. A jogi szabályozásban az emberi autonómiát mélységesen sértő korlátozások jelentek meg (pl. örökbefogadás).  Írásom az általános iskolás korosztály szexuális nevelése jogszabályi és tantervi kérdéseinek néhány aspektusát ajánlja nem csak gyógypedagógus-hallgatóknak, hanem az egyetemi ifjúság szélesebb körének a figyelmébe.

A szexualitás fogalmának az Egészségügyi Világszervezet által közzétett definíciója multidiszciplináris tágasságban értelmezi a nemiség tartományát: „A szexualitás az egész emberi lét központi aspektusa, s magában foglalja a nemet, a nemi identitást és szerepeket, a szexuális orientációt, az erotikát, gyönyört, intimitást és a reprodukciót.  A nemiség kifejeződik gondolatokban, fantáziákban, vágyakban, hiedelmekben, attitűdökben, értékekben, viselkedésekben, szokásokban, szerepekben és kapcsolatokban.  Bár a szexualitás mindezeket magában foglalja, nem mindig nyilvánul meg mindegyik.  A szexualitást befolyásolja a biológiai, pszichológiai, szociális, gazdasági, politikai, etikai, jogi, történelmi, vallási és szellemi tényezők interakciója.” (WHO 2006, 5., fordította és idézi Szilágyi 2011)

A szexuális nevelés jogszabályi beágyazottságát a szexuális jogok munkadefiníciójának, szakmapolitikai aspektusát az európai folyamatokban való részvételünk, gyakorlatát az európai régió tanterveinek érintésével kívánom áttekinteni.

A szexuális nevelés a szociális kompetencia fejlesztésének egyik területe. „A szociális kompetencia különböző szociális készségek együttes birtoklása. A szociális készségek azok a reakciók, amelyek képessé teszik az embert arra, hogy egy adott szociális interakción belül elérje kívánt célját, mégpedig oly módon, hogy az szociálisan elfogadható legyen, és ne mások kárára történjék.” (Trower és mtsai, 1978, idézi Zsolnai, 1995, 68.). A szexuális nevelést a „szexuális viselkedés nevelésénél” nagyobb és szerteágazóbb területként kell értelmezni: különbséget tenni a „helyes” és „helytelen” érintés között, megtanulni az érzelemkifejezés megfelelő formáit, segítséget kérni, megosztani a környezettel a történteket.

A szexuális nevelés célkitűzéseiben napjainkban is égetően fontos társadalmi igények jelennek meg. Keretrendszert és környezetet biztosít a tanulók szexuális abúzussal kapcsolatos neveléséhez:

A termékenységi arányszámok csökkenését és a gyermekvállalással kapcsolatos döntések okait számos kutatás vizsgálta.  A perspektívákat személyes és társadalmi szintű tényezők formálják (Spéder Zs. – Kapitány B., 2014).  A szexuális nevelés az egyén és tágabb környezete szintjén árnyaltan értelmezi és ragadja meg a szexuális és reproduktív egészség területét.

A szexuális jogok munkadefiníciója egyértelműen emberi jogként írja le a szexuális neveléshez való hozzájutást: „A szexuális jogok a nemzeti törvényalkotás, nemzetközi emberi jogi dokumentumok, illetve nemzetközi egyezmények által elismert emberi jogok részét képezik. Értve ez alatt minden ember jogát, hogy kényszer, diszkrimináció és erőszakmentesen:

Szakmapolitikai folyamatok Európában

Kölnben fogalmazódtak meg a WHO 2010-es irányelvei, amely az európai régió 53 országa számára kínált keretet a szexuális nevelés nemzeti irányelveinek vagy minimum sztenderdjeinek kialakításához. A WHO Európai Régiójában körvonalazódott az átfogó, holisztikus szexuális nevelés, oktatás (CSE= komprehenziv szexuális edukáció) irányelveinek hét jellemzője: feltételezi a fiatalok rendszeres és aktív részvételét; megvalósítása interaktív módon történik; folyamatos; multiszektoriális jellegű; kontextus-orientált és figyelemmel kíséri a tanulók igényeit; szoros együttműködést alakít ki a szülőkkel és szülői munkaközösségekkel; figyelembe veszi a gender-ből adódó fogékonyságot (Az európai szexuális nevelés irányelvei, 2010).

A szexuális nevelés, mint multidiszciplináris tantervi téma Európában(szintén a berlini konferencia zárójelentése alapján):

Meg kell jegyezni, hogy Európában sem történt az országok között átfogó és rendszeres tapasztalatcsere, kölcsönhatás az irányelvek, politikák és tanmenetek kialakításában. Az oktatási-nevelési programok hatékonyságának kutatása is elsősorban nemzeti céllal történt, a beszámolókat pedig nemzeti nyelven publikálták. A szexuális nevelés értékelését áttekintő „International Technical Guidance on Sexuality Education” című UNESCO gyűjteményben 11 tanulmány olvasható „más fejlett országok” szexuális nevelési kultúrájáról (kevés kivétellel Angliáéról), míg az USA 47 tanulmányt publikált (Szövetségi Egészségnevelési Központ, Köln, 2010). Az elérhető nemzetközi konferenciákról általam idézett anyagban nem találtam magyarországi vonatkozásokat.

Irodalomjegyzék: a Gyógypedagógiai Szemle Gyógypedagógia – dialógusban Fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és felnőttek egyéni megsegítésének lehetőségei c. elektronikus számában (2018) https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/39269

A szexualitásról történő hazai gondolkodásmódot a családi szocializáció és az intézményes nevelés színterein egyaránt távolságtartó viszonyulás jellemzi. A jogi szabályozásban az emberi autonómiát mélységesen sértő korlátozások jelentek meg (pl. örökbefogadás).  Írásom az általános iskolás korosztály szexuális nevelése jogszabályi és tantervi kérdéseinek néhány aspektusát ajánlja nem csak gyógypedagógus-hallgatóknak, hanem az egyetemi ifjúság szélesebb körének a figyelmébe.

A szexualitás fogalmának az Egészségügyi Világszervezet által közzétett definíciója multidiszciplináris tágasságban értelmezi a nemiség tartományát: „A szexualitás az egész emberi lét központi aspektusa, s magában foglalja a nemet, a nemi identitást és szerepeket, a szexuális orientációt, az erotikát, gyönyört, intimitást és a reprodukciót.  A nemiség kifejeződik gondolatokban, fantáziákban, vágyakban, hiedelmekben, attitűdökben, értékekben, viselkedésekben, szokásokban, szerepekben és kapcsolatokban.  Bár a szexualitás mindezeket magában foglalja, nem mindig nyilvánul meg mindegyik.  A szexualitást befolyásolja a biológiai, pszichológiai, szociális, gazdasági, politikai, etikai, jogi, történelmi, vallási és szellemi tényezők interakciója.” (WHO 2006, 5., fordította és idézi Szilágyi 2011)

A szexuális nevelés jogszabályi beágyazottságát a szexuális jogok munkadefiníciójának, szakmapolitikai aspektusát az európai folyamatokban való részvételünk, gyakorlatát az európai régió tanterveinek érintésével kívánom áttekinteni.

A szexuális nevelés a szociális kompetencia fejlesztésének egyik területe. „A szociális kompetencia különböző szociális készségek együttes birtoklása. A szociális készségek azok a reakciók, amelyek képessé teszik az embert arra, hogy egy adott szociális interakción belül elérje kívánt célját, mégpedig oly módon, hogy az szociálisan elfogadható legyen, és ne mások kárára történjék.” (Trower és mtsai, 1978, idézi Zsolnai, 1995, 68.). A szexuális nevelést a „szexuális viselkedés nevelésénél” nagyobb és szerteágazóbb területként kell értelmezni: különbséget tenni a „helyes” és „helytelen” érintés között, megtanulni az érzelemkifejezés megfelelő formáit, segítséget kérni, megosztani a környezettel a történteket.

A szexuális nevelés célkitűzéseiben napjainkban is égetően fontos társadalmi igények jelennek meg. Keretrendszert és környezetet biztosít a tanulók szexuális abúzussal kapcsolatos neveléséhez:

A termékenységi arányszámok csökkenését és a gyermekvállalással kapcsolatos döntések okait számos kutatás vizsgálta.  A perspektívákat személyes és társadalmi szintű tényezők formálják (Spéder Zs. – Kapitány B., 2014).  A szexuális nevelés az egyén és tágabb környezete szintjén árnyaltan értelmezi és ragadja meg a szexuális és reproduktív egészség területét.

A szexuális jogok munkadefiníciója egyértelműen emberi jogként írja le a szexuális neveléshez való hozzájutást: „A szexuális jogok a nemzeti törvényalkotás, nemzetközi emberi jogi dokumentumok, illetve nemzetközi egyezmények által elismert emberi jogok részét képezik. Értve ez alatt minden ember jogát, hogy kényszer, diszkrimináció és erőszakmentesen:

Szakmapolitikai folyamatok Európában

Kölnben fogalmazódtak meg a WHO 2010-es irányelvei, amely az európai régió 53 országa számára kínált keretet a szexuális nevelés nemzeti irányelveinek vagy minimum sztenderdjeinek kialakításához. A WHO Európai Régiójában körvonalazódott az átfogó, holisztikus szexuális nevelés, oktatás (CSE= komprehenziv szexuális edukáció) irányelveinek hét jellemzője: feltételezi a fiatalok rendszeres és aktív részvételét; megvalósítása interaktív módon történik; folyamatos; multiszektoriális jellegű; kontextus-orientált és figyelemmel kíséri a tanulók igényeit; szoros együttműködést alakít ki a szülőkkel és szülői munkaközösségekkel; figyelembe veszi a gender-ből adódó fogékonyságot (Az európai szexuális nevelés irányelvei, 2010).

A szexuális nevelés, mint multidiszciplináris tantervi téma Európában(szintén a berlini konferencia zárójelentése alapján):

Meg kell jegyezni, hogy Európában sem történt az országok között átfogó és rendszeres tapasztalatcsere, kölcsönhatás az irányelvek, politikák és tanmenetek kialakításában. Az oktatási-nevelési programok hatékonyságának kutatása is elsősorban nemzeti céllal történt, a beszámolókat pedig nemzeti nyelven publikálták. A szexuális nevelés értékelését áttekintő „International Technical Guidance on Sexuality Education” című UNESCO gyűjteményben 11 tanulmány olvasható „más fejlett országok” szexuális nevelési kultúrájáról (kevés kivétellel Angliáéról), míg az USA 47 tanulmányt publikált (Szövetségi Egészségnevelési Központ, Köln, 2010). Az elérhető nemzetközi konferenciákról általam idézett anyagban nem találtam magyarországi vonatkozásokat.

Irodalomjegyzék: a Gyógypedagógiai Szemle Gyógypedagógia – dialógusban Fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és felnőttek egyéni megsegítésének lehetőségei c. elektronikus számában (2018)

Megosztom

Kapcsolódó Tudástár